Vitorlás tanfolyam

 

Kedvtelési célú belvízi vitorlás hajó vezetői vizsgára való felkészítő tanfolyam


Vitorlás táborokat, oktatást szervezünk a sportág és a vitorlás élet iránt érdeklődök számára. Az érdeklődök az elméleti oktatás mellett, felkészítést kapnak a vitorlás hajók vezetésének gyakorlati elsajátítására. A vitorlás vizsgához tartozó elméleti anyag elsajátítása - mint ahogy az általában szokott lenni - a tanulásra fordított idő kérdése. A képzés során tematikusan átadásra kerül a vitorlázás elmélet, az elméleti vizsgához szükséges minden ismeret. A fő hangsúly mégis a gyakorlaton van, a résztvevőnek rövid időn belül kell rutint szerezni a vizsgához szükséges alap műveletkehez. Az akreditált oktató legfontosabb feladata így is a 'papírszerzéshez' való felkészítés mellett egy használható hajókezelési tudás átadása, hiszen a vizsgázott kapitányok maguk felelnek a vízi járműért és a rajta tartózkodó személyekért.

A jelentkezők egy színes programsorozat résztvevőivé válnak, ahol megismerkedhetnek a kikötői-hajós élet szépségeivel, hangulatos vitorlás kirándulások résztvevőivé válnak, egyszóval bekapcsolódhatnak a nyári Siófok vérkeringésébe.

A vitorlás tanfolyamok hetes felbontásban szerveződnek májustól szeptemberig, 8-12 fős csoportokkal.

Cégünk a hat éves korosztálytól folytat oktatást minden hajózni vágyó fiú-lány, nő-férfi részére. Természetesen szigorúan figyelembe vesszük a gyermekek és a felnőttek eltérő igényeit ezért kétféle oktatást végzünk.

ooo

Az egyik féle a gyermekek oktatása 6-16 éves kor között. Az ő képzésük a nyári szünetben, táborokban történik optimiszt, kadett, kalóz vitorlás csónakokkal. Természetesen minden biztonságos, ellenőrzött körülmények között történik (pl: mentőmellények, kísérő motoros) Siófok legbiztonságosabb és legszebb vízterületén. Erről bővebben a vitorlastabor.atw.hu weboldalon.

ooo

A másik oktatási rendszer a felnőttképzés, amelyen mindenki részt vehet, aki az előbbiből már kiöregedett. A felnőttképzés B-21, B-24, B-25, CNSO típusú vitorlás- és Flipper 510 típusú motoros hajókkal történik.

  • Vitorlás és kisgéphajó-vezetői tanfolyamaink a Nemzeti Közlekedési Hatóság által jóváhagyott, akkreditált tanfolyamok.
  • A tanfolyamainkon megszerezhető hajóvezetői engedély nemzetközi minősítésű, (sport- és kedvtelési célú kishajó vezető) amely érvényes Európa belvizeire  motoros- és vitorlás kishajókra.

 

Az oktatás során kiemelt figyelmet fordítunk a gyakorlati képzésre, valamint a Hajózási Szabályzat ismeretére, de kimerítő tudást adunk át minden más témakörben is. Célunk nem csak az, hogy a képzésen résztvevők sikeres vizsgát tegyenek, hanem valós és hasznos tudásra tegyenek szert, amely birtokában megbirkóznak bármilyen kihívással, amivel hajózás során találkozni lehet.

 

 

Céljaink elérése érdekében hajlandóak vagyunk különórákat biztosítani azon hallgatóink részére akik nem bíznak tudásukban eléggé, vagy azon keveseknek, aki nem teljesítettek sikeres vizsgát.

 

·    A sikeres vizsgázók számára kedvezménnyel adunk bérbe vitorláshajót a Balatonon.

 

·    Kedvezményes felkészítést biztosítunk a hajózási szezon elején minden korábbi tanulónknak, hogy a nyáron nagyobb biztonsággal szállhasson vízre. ( Természetesen előzetes egyeztetés szükséges.)

 

·    Hajóbérlés lehetősége mindenkinek, aki rendelkezik képesítéssel, de nincs hajója.


A 2012. évi tanfolyamok időpontjai az év elején várhatóak.


 

Tanfolyam árak és vizsga költségek

 

Vitorlás tanfolyam díja:
80.000Ft + vizsgadíj 6.728Ft, összesen 86.728Ft
Vitorlás és Kisgéphajó tanf. : 105.000Ft + vizsgadíj 10.072Ft, összesen 115.072Ft
Kisgéphajó tanfolyam díja: 50.000Ft + vizsgadíj 6.164Ft, összesen 56.164Ft
Vitorlástanfolyam díja:           80.000 Ft +vizsgadíj összesen 86.164Ft
Kisgéphajó tanfolyam díja:     50.000 Ft+vizsgadíj összesen 56.164Ft
Vitorlás+motoros tanf.díja:   105.000 Ft+vizsgadíj összesen 111.164Ft
Vitorlás tanfolyam díja:
80.000Ft + vizsgadíj 6.728Ft, összesen 86.728Ft
Vitorlás és Kisgéphajó tanf. : 105.000Ft + vizsgadíj 10.072Ft, összesen 115.072Ft
Kisgéphajó tanfolyam díja: 50.000Ft + vizsgadíj 6.164Ft, összesen 56.164Ft
Vitorlás tanfolyam díja: 80.000Ft + vizsgadíj 6.728Ft, összesen 86.728Ft
Vitorlás és Kisgéphajó tanf. : 105.000Ft + vizsgadíj 10.072Ft, összesen 115.072Ft
Kisgéphajó tanfolyam díja: 50.000Ft + vizsgadíj 6.164Ft, összesen 56.164Ft


Gyerektábor árak: 25.000 Ft 5 nap ebéddel; 27.000 Ft öt nap reggelivel ebéddel; 58.000 Ft öt nap szállással napi 3-szori étkezéssel.

Jelentkezés:

 

Csoportos jelentkezés esetén kedvezményt biztosítunk!

 

 

Amiről jó tudni:

A tanfolyami díj tartalmazza: tananyagot, oktatókat, oktató hajókat, elméleti és gyakorlati felkészítést(mindent ami a tanuláshoz és a sikeres vizsgához kellhet). Szervezzük a vizsgára jelentkezést, vizsgaidőpontokat.

 A tanfolyamokhoz tartozó vizsganapokat, csak a vizsga előtt 20 nappal, hiánytalanul kitöltött "Vizsga Jelentkezési Lap" leadása esetén tudjuk biztosítani.

 

Minden jelentkezővel szívesen elbeszélgetünk személyesen is, bemutatjuk hajóinkat és megismerheti az oktatókat.

 

És végül egy jó tanács:  Egy tanfolyam során mindent megtanítunk, bemutatunk ami szükséges lehet a vizsgán és később önálló hajózáskor. Ennek ellenére soha senki ne gondolja azt, egy-két hetes tanfolyam után olyan hajóssá válik, aki bármilyen körülmény ( pl.: hirtelen támadó vihar) mellett megállja a helyét. Ezt egyetlen tanfolyam sem garantálhatja felelősségteljesen. Mi csak egy jó-erős alapot adunk, amire sok gyakorlással megfelelő tudást lehet építeni.


Tantárgy

Óraszám

Megjegyzés


Hajózási szabályzat

20

 


Hajóvezetéstan

10

 


Hajózási földrajz, vízrajz, meterológia  I.szint

6

 


Hajóelmélet, hajók szerkezete, és építése, hajógéptan

6

 


Elsősegélynyújtás, környezet-és tűzvédelmi ismeretek, vízből mentés

4

 


Vitorlázás elmélete

10

Vitorlás vizsgához


Gyakorlati oktatás

20

 


Házi vizsga

4

A jóváhagyott vizsgakérdések gyakorlása, hajóvezetés


Tanórák összesen:

80

 




A tananyag:

  • Nemes Anikó: Hajózás című, a Nemzeti Közlekedési Hatóság által NKH 74/20/2007. számon jóváhagyott könyve

           Ára: 12.000,-Ft 

·        Hajózási szabályzat (jelenleg hatályos összeállításban) Ára: 3.000,-  Ft

A tananyag vállalkozásunknál, mint a tananyag szerződött terjesztőjénél  beszerezhető!

Gyakorlat:

  • a siófoki kikötő előtti vízterület,
  • a kisgépgéphajó oktatás a Sió-csatornán

 

Oktatók: gyakorlattal és oktatási engedéllyel rendelkező kishajó vezetők 


Tanfolyam időpontok:


   I. rész
 II. rész Vizsgaidőpontok
 1  Március 30-31-április  Április 13-14-15  Március 16.
 2  Május 4-5-6  Május 11-12-13  Május 14.
 3  Május 25-26-27.  Június 1-2-3  Június 4.
 4  Szeptember 7-8-9  Szeptember 14-15-16  Szeptember 17.
 5  Október 5-6-7  Október 12-13-14  Október 15.
 6      

             

Együttműködő partnerünk: Yacht-sail.hu csapata

webkamera vitorlás yacht nyaraló bérlés
WEBDESIGN: ONOFFICE.HU Copyright © 2002 T Flotta Kft.

A T Flotta rendezvényszervezés mellett hajóbérléssel, sétahajózással, hajókirándulások, csapatépítések, vitorlás tanfolyamok és céges rendezvények szervezésével foglalkozik Siófokon és Balatonon.